Veronai szerelmesek a balettszínpadon

Aktuális

2019-04-26 14:27:00

Új nagyszínházi bemutatóra készül a Székesfehérvári Balett Színház: a Shakespeare klasszikus műve alapján, Prokofjev zenéjére készült Rómeó és Júlia című háromfelvonásos balettet május 12-én láthatja először a közönség a Vörösmarty Színházban. A produkcióról dr. Cser-Palkovics András polgármester és Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója, a darab rendező-koreográfusa tartott sajtótájékoztatót.

Új nagyszínházi bemutatóra készül a Székesfehérvári Balett Színház: a Shakespeare klasszikus műve alapján, Prokofjev zenéjére készült Rómeó és Júlia című háromfelvonásos balettet május 12-én láthatja először a közönség a Vörösmarty Színházban. A produkcióról dr. Cser-Palkovics András polgármester és Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója, a darab rendező-koreográfusa tartott sajtótájékoztatót.

„Nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor balettszínházat alapítottunk, de a karácsonyi nagyon sikeres Diótörő bizonyította: jól döntöttünk, a közönség jól fogadta a társulatot. Az első siker pedig a várakozást is megteremtette a következő bemutató iránt: azóta is sokan kérdezték már, mi lesz és mikor lesz a következő premier? Most egy újabb mérföldkőhöz érkeztünk, már tudjuk, egy klasszikus történetet, a Rómeó és Júliát láthatjuk hamarosan a Vörösmarty Színház színpadán” – mondta Cser-Palkovics András polgármester, aki elárulta: ő maga nagyon örült ennek a választásnak. Biztos benne, fogalmazott, hogy sokan lesznek kíváncsiak az előadásra, amelyre ezúton is invitálta a nézőket. A Hamlet mellett Shakespeare legismertebb és legtöbbet játszott darabja a két ellenséges veronai család gyermekeinek szerelmét bemutató mű, amelyben örök érvényű gondolatok és emberi viszonyok, az érzelmek legszélesebb skálája jelenik meg. A tragikus kimenetelű, a drámát vígjátéki elemekkel is színező történet az elmúlt ötszáz évben számtalan feldolgozást ért meg, készült belőle film, musical és zenemű is – balettszínpadon 1785-ben beszélték el először a tánc nyelvén. A dráma egyik legnépszerűbb megzenésítése Prokofjev balettje, amelyet 1936-ban írt a Leningrádi Opera felkérésére, és 1938-ban, Brünnben mutatták be először. [caption id="attachment_1184" align="aligncenter" width="1024"] Cristina Porres Mormeneo (Júlia), Fernando Gabriel Luis Luis (Rómeó) és Bregje van Balen, a produkció jelmeztervezője[/caption] „Szergej Prokofjev elementáris, egyúttal drámai erejű balettzenéje sok koreográfust megihletett, mint ahogyan engem is. Olyan kortárs balett, pontosabban táncszínház megalkotása volt a célom, amely nem illusztrálja sem a Shakespeare által megírt művet, sem pedig Prokofjev zenéjét, hanem egyedi formanyelven keresztül újrateremti és láttatja a megírt, valamint a zenében rejlő, szavakba nem önthető drámát” – mondta a Székesfehérvári Balett Színház produkciójáról a rendező-koreográfus. Egerházi Attila számára a Rómeó és Júlia alapvetően a szeretet, azon belül a szerelem, továbbá a félelem, annak egyik legerősebb megnyilvánulási formája, a gyűlölet, a meg nem értés, valamint az emberi gyarlóság és emelkedettség drámája. „Meglátásom szerint olyan táncdráma született, amely szinte minden korosztályt megszólít. A Rómeó és Júlia olyan balett, amely szándékom és reményeim szerint megérinti a nézők szívét” – fogalmazott Egerházi Attila, aki a tájékoztatón külön kiemelte Cristina Porres Mormeneot, hiszen nemcsak főszerepet táncol darabban, de balettmesterként a betanítást is ő végezte a társulattal. A darabot kettős szereposztással viszi színre a város balettszínháza; Júliát Cristina Porres Mormeneo mellett Dusana Heráková táncolja, Rómeó szerepében Fernando Gabriel Luis Luis és Dávid Janík látható. A társulat tagjai mellett vendégek, a fehérvári táncélet ismert szereplői és ifjú tehetségek is szerepet kaptak a darabban. A produkció neves nemzetközi alkotók közreműködésével valósul meg: a díszlet- és fényterv a holland Loes Schakenboes, a világ egyik legkeresettebb táncszínházi látványtervezőjének munkája, a jelmezeket pedig az ugyancsak holland Bregje van Balen tervezte. A premiert ebben az évadban öt további előadás követi májusban és júniusban, jegyek az Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénztárában, a Vörösmarty Színházban és online is válthatók, a www.jegy.hu honlapon.

Fotó: Igari Balázs

Veronai szerelmesek a balettszínpadon borítóképe