Augusztus elsején hivatalosan is megkezdte működését a város új kulturális intézménye, a Székesfehérvári Balett Színház. A táncszínház első évada előtt dr. Cser-Palkovics András polgármester és Egerházi Attila igazgató tartott sajtótájékoztatót a társulat egyik játszóhelyén, a Művészetek Háza színháztermében.
„Ritkán van olyan egy város életében, hogy új kulturális intézmény alapításáról számolhat be” – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András. A város vezetője köszönetet mondott a táncosoknak azért, hogy a bizalmat megelőlegezve Székesfehérvárt választották, és az elmúlt hónapokban már számos alkalommal megjelentek a nyilvánosság előtt.
„Magyarországon 40 év után először alapított egy város intézményes keretek között működő balett-társulatot. Tánc- és egyben kultúrtörténeti eseménynek lehetünk részesei, illetve tanúi” – mondta Egerházi Attila, emlékeztetve arra, hogy a Győri Balett 1979-es megalapítása és 1991-től kezdődő új korszaka, valamint a Szegedi Kortárs Balett 2000-es önállóvá válása óta hazánkban nem alapítottak hasonló kortárs balettegyüttest.
A táncszínház repertoárja cselekményes nagy balettekből és egyfelvonásos balettestekből áll, ezeket a Vörösmarty Színházban és a Művészetek Házában láthatja a közönség, de terveznek belföldi tájelőadásokat és külföldön is játszanak majd.
Az évadot szeptemberben a Nemzeti Táncszínházban és a Várkert Bazárban indítják, Fehérváron októberben a Művészetek Házában a Circus Maximus című produkciót, a Vörösmarty Színházban pedig a Bolero című estet láthatja a közönség, és decemberben itt mutatják be a Diótörő című családi balettet is.
Az új intézmény 21 közalkalmazottal kezdi meg működését, ezen belül a művészeti állomány 13 táncművészt jelent. A társulathoz 9 fiatal táncos is csatlakozik, akik gyakornokokként dolgoznak együtt a nemzetközi összetételű társulattal.
A művészeket az évad során közelebbről is megismerheti majd a közönség: folytatják az idei Kortárs Művészeti Fesztiválon nagy sikert aratott „Test-közelből” című beavatószínházi programot, „Tánc-zsúr a Táncházban” címmel ifjúsági és gyermekprogramot indítanak, előadások előtt pedig „Elő-játék” címmel közönségtalálkozót tartanak.
Fotó: Molnár Artúr (ÖKK) és Lőrincz Miklós
Augusztus elsején hivatalosan is megkezdte működését a város új kulturális intézménye, a Székesfehérvári Balett Színház….
Közzétette: Székesfehérvári Balett Színház – 2018. augusztus 1., szerda