Táncművészeink a Homokrajzokról

Homokrajzok: szerdán premier
2019. október 15., kedd
Vendégünk Juhani Teräsvuori
2019. október 30., szerda
Összes

Táncművészeink a Homokrajzokról

Életről, halálról, félelmeinkről, törékeny emberi kapcsolatainkról szól a balettszínház őszi bemutatója. Ennek kapcsán kérdeztük táncosainkat arról, melyek a legfontosabb emberi kapcsolataik, volt-e már nagy csalódás az életükben, ki életük meghatározó személyisége, milyen félelmeik vannak – és mit jelent számukra az elmúlás.

 

Cristina Porres Mormeneo

Minden emberi kapcsolat nagyon fontos számomra. Még azok is, amelyekkel kapcsolatban voltak kellemetlen érzéseim. Mindannyian megérintették a szívemet, különféle módokon, de ugyanazzal a céllal – és minden esetben elsősorban magammal kellett szembenéznem. Az én életemben édesanyám az egyik legmeghatározóbb személy, aztán később találkoztam a férjemmel és a lányával; ők is nagy inspirációt jelentenek számomra. Másokhoz hasonlóan én is éltem már meg nagy csalódást, de úgy vélem, mindig várakozással kell tekintenünk kis dolgokra is az életben, és megpróbálni elfelejteni a rossz pillanatokat, amelyek gátolhatják személyes fejlődésünket.

Az elmúlásról több dolog is eszembe jut. Úgy hiszem, olyan korban élünk, mikor a technikai fejlődés hatásai kétségtelenek, de nem sok ember van, aki jól tudja ezt kezelni. Ez szomorú tény és nem mindenki van tudatában a kritikus következményeknek. A klímaváltozás is aggasztó számomra, s szintén nem sokan vannak, akik tudatosítják magukban, hogy erőfeszítéseket kellene tennünk ebben az ügyben – különösen azok nem veszik elég komolyan a témát, akiknek hatalmukban állna változtatni a helyzeten. A kultúra szintén olyan terület, amely „kihalófélben” van, és a köznevelés nem fektet elég hangsúlyt a helyzet javítására. Mindezek ellenére azt gondolom, jelenlegi életformánk változni fog, mert minden, ami elhervad, egyszer újra virágzik majd.

Szerintem egy táncos számára a sérülés az egyik legnagyobb félelem, mivel ez az egyetlen dolog, ami meggátolhatja, hogy folytasd azt, amit nagyon szeretsz csinálni. A másik nagy félelmem egy hirtelen emlékezetkiesés a színpadon – ez is borzasztó kellemetlen érzés.

 

Fernando Gabriel Luis Luis

Minden embernek szüksége van a másokhoz való kötődésre. Vannak érzéseink, érzelmeink és ezek ösztönöznek minket arra, hogy különféle kapcsolatokat, kötődéseket alakítsunk ki. Mindegyik kapcsolat fontos, hiszen ezek segítenek felnőni emberként – és a mi esetünkben táncosként. Természetesen, mivel emberi lények vagyunk, időnként különböző érzések kavarognak bennünk: félelem, szomorúság, boldogság… és természetesen a csalódás is, de mindezek hátterében a szeretet áll.

Nem tudok kiemelni EGY embert, aki a legnagyobb hatást gyakorolta rám. Azt gondolom, minden emberi kapcsolat – család, barátok, partnerek – hatással volt rám; sokféle érzés kötődik hozzájuk, ettől nő fel az ember, ezek alakítják a személyiségét. Ezért gondolom, hogy minden ember, akivel kapcsolatba kerülsz, egyformán fontos az életben.

Az elmúlás, világunk törékeny volta kemény kérdés. Nincs konkrét válaszom, de annyit mondhatok, hogy nagyon kiábrándító, ami jelen pillanatban a világban zajlik. Szomorúvá tesz, miközben félelemmel tölt el. Frusztrál, hogy sokat nem tehetek ezügyben. Nem csak a klímaváltozásról van szó, hanem a globális politikai helyzetről, ahogyan mások irányítják az életünket. Az oktatásról, az egészségügyről. Az olyan értékek hiányáról, mint a tisztelet, az őszinteség és ami a legfontosabb volna… a szeretet. A legnagyobb probléma jelen pillanatban a szeretet hiánya. Hiányzik önmagunk szeretete, mások szeretete, és a szeretet világunk iránt, amelyben élünk.

Félelem? Karrierünk során sok félelemmel találkozunk. Dolgozunk rajtuk, elfogadjuk őket. Félünk, hogy elfelejtjük a lépéseket, hogy elesünk a színpadon, stresszelünk, hogy hogyan fogad a közönség. De minden tapasztalat, amit átélsz karriered során, gyarapít, jobb emberré és jobb művésszé tesz. Persze van egy közös nagy félelmünk – legalábbis azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül –, mégpedig az, hogy valamiért abba kell hagyni a táncot, mielőtt karrierünket végig vihetnénk. A testünkkel dolgozunk, ez nehéz feladat, nagyon kell vigyáznunk rá, hogy ne sérüljünk, ne érjen minket baleset, ne kelljen idő előtt abbahagynunk az önkifejezés e legszebb módját.

 

Vladan Jovanovic

Számomra a szeretet a legfontosabb az életben. Hiszem, hogy minden ember, akivel találkozunk, hatással van ránk – de nehéz megmondani, ki az a személy, aki rám a legnagyobb hatással volt… Szerintem a szüleim, hiszen „ők tették le az alapokat”, de oly sok emberrel találkoztam eddigi életemben, akik hatással voltak rám, hogy erre lehetetlen választ adni.

Elmúlás? Először is, határozottan hiszem, hogy fiatal vagyok, jóllehet az órám 56 éve ketyeg! Másodszor ez az egyik legfilozofikusabb kérdés, amelyre az emberek az egész világon, nap mint nap keresik a választ önmagukban… Meg tudnám válaszolni, de ahhoz egy könyvet kellene írnom a témáról, lehetetlen egy mondatban összefoglalni. Sokkal könnyebb megfogalmazni félelmeimet: az egyetlen félelmem táncosként az, hogy csalódom magamban, ha nem tudok a magammal szemben támasztott elvárásoknak megfelelni.