Széchenyi 2020

bolero

2018. október 16., kedd

Sikert aratott a Bolero

Nagy sikerrel mutattuk be új kortárs táncszínházi estünket a Vörösmarty Színházban: a Bolero című összeállításban öt produkciót láthatott a közönség. Előadás előtt „Beszéljük meg!” címmel találkozóra is invitáltuk a műfaj kedvelőit a teátrum kávézójába.
2018. október 10., szerda

„A balettet nem érteni, érezni kell”

Első triple build-estjét mutatja be a Székesfehérvári Balett Színház október 16-án, kedden 19 órakor a Vörösmarty Színházban. A Bolero című estben öt kortárs táncszínházi darabot visznek színre, három felvonásban. Az előadás előtt közönségtalálkozóra is invitálják a műfaj iránt érdeklődőket – erről tartottak szerdán – táncos ízelítővel fűszerezett – sajtótájékoztatót a Táncházban.