Sikert aratott a Bolero

Aktuális

2018-10-16 21:21:00

Nagy sikerrel mutattuk be új kortárs táncszínházi estünket a Vörösmarty Színházban: a Bolero című összeállításban öt produkciót láthatott a közönség. Előadás előtt „Beszéljük meg!” címmel találkozóra is invitáltuk a műfaj kedvelőit a teátrum kávézójába.

Nagy sikerrel mutattuk be új kortárs táncszínházi estünket a Vörösmarty Színházban: a Bolero című összeállításban öt produkciót láthatott a közönség. Előadás előtt „Beszéljük meg!” címmel találkozóra is invitáltuk a műfaj kedvelőit a teátrum kávézójába.

A Bolero című kortárs táncszínházi előadás a társulat első triple build, vagyis három felvonásból álló estje. A felvonásokat semmi sem köti össze egymással: a triple build-ek esetében nem egymásra épülő „történetről” beszélünk, hanem különálló előadásokról van szó, amelyeket egy-egy szünet választ el egymástól. Az első felvonás első etűdje, a Blablabla humorba csomagolva nevettetett saját magunkon, hétköznapi problémáinkon. Az est második darabja, az Aquarell szivárvány egy keserédes hangulat, a felvonást záró Csókok pedig vidám tánc-puzzle volt. A második felvonásban a Zárt függönyök című produkció szerepelt, amelyben persze szétnyílt a függöny, és egy ismeretlen-ismerős világra, akár saját világunkra csodálkozhattunk rá, népes szereplőgárda segítségével. Az estet lezáró harmadik felvonásban a Rúzs című darab Ravel Bolerójának elementáris zenei megnyilvánulásait fogalmazta tánccá, és egyre hevülő tempóval és dinamikával, lüktetve érte el tetőfokát. Valamennyi produkció koreográfusa Egerházi Attila, Harangozó-díjas koreográfus, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója. Előadás előtt a teátrum kávézójában Cristina Porres Mormeneo balettmester és Egerházi Attila, az intézmény igazgatója műhelytitkokba is beavatták a nézőket. Beszéltek az egyes produkciók megszületéséről, a próbafolyamatról, és persze magáról az új intézményről is, hiszen a város tavasszal alapította meg a Székesfehérvári Balett Színházat.

Fotó: Simon Erika (ÖKK) és Lőrincz Miklós

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.754468504921083&type=1&l=71ba278de9  

Sikert aratott a Bolero borítóképe