Franc

Repertoár


Bemutató: 2020. február 4.

 

Információk

egyfelvonásos tánckrimi

Az egyfelvonásos táncdráma egy puzzle-szerűen szerkesztett mű a világhírű író, Franz Kafka alakjáról, munkásságáról.

„A táncszínházi mű megalkotásával nem egy bizonyos kafkai mű tárgyalása volt a célom, hanem az író ismert vagy kevésbé ismert műveiből „videoklip-szerűen” szerkesztett dramaturgiával a kafkai világlátást kívántam egy eredeti hangvételű balett által úgy megfogalmazni, amiként azt én látom. Szándékom szerint olyan táncművet kívánok létrehozni, amelynek dramaturgiáját mintha Kafka szerkesztette volna, és az író maga koreografálta volna a balettet” – mondta a darabról a rendező-koreográfus.

Egerházi Attila nem most dolgozik először Franz Kafkával. 2015-ben az About Kafka (Kafkáról) című darabjáért a prágai Nemzeti Színházban a legjobb koreográfusnak járó elismerést vehette át, mely díjat a cseh táncszövetség háromévente ítéli oda egy alkotónak. Magyarországon a győri és a budapesti bemutatók után Székesfehérváron 2020. február 4-től láthatja a közönség az egyfelvonásos tánckrimit, mely a FRANC címet kapta.

 

Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Zene: Arvo Part, Henryk Górecki, Alfred Schnittke
Díszlet: Loes Schakenboes
Jelmez: Bregje van Balen
Fényterv: Loes Schakenboes
Koreográfus asszisztens: Shirley Esseboom
Betanító balettmester: Cristina Porres Mormeneo
Próbavezető balettmester: Vladan Jovanovic

Táncolják:

Kafka Fernando Gabriel Luis Luis / Dávid Janík
Vallatótisztek Dávid Janík, Valerio Zaffalon / Fernando Gabriel Luis Luis, Marcell Stiedl
Klam Marcell Stiedl / Vladan Jovanovic
Fiatal lány Cristina Porres Mormeneo / Dusana Heráková
Asszony Elisa Insalata / Elisa Lodolini
Nővér Dusana Heráková / Maria Fernanda Losada
Tisztviselők Barna Krisztián, Francesco Vitale Farris
Hivatalnokok Elisa Lodolini, Dusana Heráková, Liszkai Zsófia, Nina Maycas Tarela, Maria Fernanda Losada, Dávid Janík , Barna Krisztián, Valerio Zaffalon, Marcell Stiedl, Francesco Vitale Farris/ Fernando Gabriel Luis Luis, Elisa Insalata, Cristina Porres Mormeneo

Az előadás időtartama: 60 perc

A szereposztás változtatásának jogát fenntartjuk.

Bemutató: 2020. február 4., kedd 19 óra

Franc borítóképe