Diótörő

Időpontok és jegyvásárlás »

Egerházi Attila – Pjotr Iljics Csajkovszkij:

Diótörő

családi balett két felvonásban

Mitől ünnep az ünnep? Mi hoz színeket, meleget a szürke és hideg hétköznapokba? Erre a kérdésre keresi és találja meg a választ a Székesfehérvári Balett Színház új produkciója, a Diótörő című családi balett, amelyet Csajkovszkij muzsikájával, de a balett klasszikus verziójától eltérő módon állít színpadra Egerházi Attila Harangozó-díjas koreográfus, az intézmény igazgatója. A nagyívű, a teljes társulatot kettős szereposztásban felvonultató táncszínházi művel minden korosztályt igyekeznek megszólítani. A társulat célja, hogy a város és a megye színházat és táncot szerető közönségének saját Diótörő előadása legyen.

„A Diótörő története az én olvasatomban nem nagypolgári, hanem kispolgári családi körben játszódik, és a hétköznapok szürke, gyakorta monoton és olykor szeretetről megfeledkező világát szeretettel átszőtt humorral fűszerezve állítja szembe az ünnepnap színekben gazdag varázsvilágával. Ez a szándék éppúgy megmutatkozik a balett színpadképeinek és jeleneteinek kontrasztjaiban, mint a koreográfiában” – mondja a produkcióról a rendező-koreográfus.

Egy átlagos, szürke panellakásban él a Stahlbaum család, ide érkezik meg karácsony este a minden tekintetben színes egyéniség, Drosselmeyer nagybácsi, aki humorával, szeretetével, „bűverejével” életet hoz a családba. Amikor a család nyugovóra tér, megtörténnek a Hoffmann meséjéből ismert csodák: életre kel a Diótörő figura, megjelennek és ugyancsak életre kelnek a különböző babák, mesefigurák és lezajlik az a harc is, amelynek végén Marika, a főhős egy mesevilágban találja magát, Diótörő herceg oldalán. A pár a hópelyhek táncát követve jut el a kristálypalotába, ahol káprázatos ünnepséggel, látványos spanyol, kínai, keleti és orosz táncokkal fogadják őket, és eltáncolják a darab talán legismertebb részét, a Rózsakeringőt is.

„Karácsony ünnepe többek között arra is emlékeztet bennünket, hogy ha szeretet lakozik a szívünkben, akkor életünk bármely napját ünnepként élhetjük meg, és hétköznapi csodák történhetnek meg velünk. A Diótörő története azt a gazdag, gyermeki képzeletvilágot jelképezi, amely a fantázia gazdag színpalettájáról, szeretetből szőtt ecsettel képes újra színessé festeni a felnőttek világának hétköznapok által elkoptatott és elszürkült festővásznát” – fogalmaz Egerházi Attila.

Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij
Díszlet: Árvai György
Jelmez: Andrea T. Haamer és Szelei Mónika
Jelmezkivitelezés: Szelei Mónika
Fényterv: Egerházi Attila
Média design: Falvay Miklós
Szcenikus: Bajkó György
Betanító- és próbavezető balettmester: Cristina Porres Mormeneo

Táncolják:

Stahlbaum Marcell Stiedl / Vladan Jovanovic
Stahlbaumné Elisa Insalata / Elisa Lodolini
Marika Maria Fernanda Losada / Emilia Kumpulainen
Frici Francesco Vitale Farris
Drosselmeyer Dávid Janík / Marcell Stiedl
Diótörő Valerio Zaffalon / Francesco Vitale Farris
Szörny Barna Krisztián
Diótörő herceg Fernando Gabriel Luis Luis / Valerio Zaffalon
Mária hercegnő Cristina Porres Mormeneo / Dusana Heráková
Boszorkányok Dusana Heráková, Jenei Márton, Francesco Vitale Farris / Liszkai Zsófia, Jenei Márton, Fernando Gabriel Luis Luis
Bogarak Nina Maycas Tarela, Maya Takebayashi, Elisa Lodolini, Liszkai Zsófia / Nina Maycas Tarela, Maya Takebayashi, Elisa Lodolini, Maria Fernanda Losada
Hópelyhek Dusana Heráková, Nina Maycas Tarela, Elisa Lodolini, Liszkai Zsófia, Maria Fernanda Losada / Cristina Porres Mormeneo, Nina Maycas Tarela, Elisa Insalata, Liszkai Zsófia, Maria Fernanda Losada
Hóember Francesco Vitale Farris
Spanyol tánc Elisa Lodolini, Valerio Zaffalon / Cristina Porres Mormeneo, Fernando Gabriel Luis Luis
Kínai tánc Liszkai Zsófia, Francesco Vitale Farris / Maya Takebayashi, Francesco Vitale Farris
Keleti tánc Nina Maycas Tarela, Maria Fernanda Losada
Orosz tánc Dusana Heráková, Barna Krisztián / Elisa Insalata, Barna Krisztián
Rózsakeringő Emilia Kumpulainen, Botos Gesztenye, Maya Takebayashi, Alzbeta Talciková, Barna Krisztián, Valerio Zaffalon, Francesco Vitale Farris, Jenei Márton / Emilia Kumpulainen, Botos Gesztenye, Maya Takebayashi, Alzbeta Talciková, Marcell Stiedl/Fernando Gabriel Luis Luis, Dávid Janík, Francesco Vitale Farris, Jenei Márton

A szereposztás változtatásának jogát fenntartjuk!

Bemutató: 2018. december 14., péntek 19 óra, Vörösmarty Színház, nagyszínpad

A Diótörő szakmai program megvalósítását 2019. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.