Prométheusz: bemutató, közönségtalálkozó

Aktuális

2022-02-14 07:16:00

Új bemutatóval és közönségtalálkozóval kezdjük a 2022-es évet. Február 27-én mutatjuk be legújabb, két felvonásból álló táncszínházi estünket Alexander Ekman Szeszély és Egerházi Attila Prométheusz koreográfiájával.

A Székesfehérvári Balett Színház a 2022-es évet új bemutatóval kezdi február 27-én, vasárnap a Vörösmarty Színházban. A két felvonásból álló táncszínházi est első felvonása Alexander Ekman Szeszély című műve. Az előadás második felvonása az est címadó darabja, a Prométheusz.

Alexander Ekman 2006 nyarán, a barcelonai IT Dansa közreműködésével alkotta meg a Szeszély című, humorral telített darabot emberekről, akik szakadatlan küzdenek a beilleszkedéssel, és folyton racionálisan igyekeznek viselkedni. Hogyan próbáljuk fenntartani ép elménk látszatát még akkor is, mikor legbelül az őrület kerülget bennünket? A mű egésze való életből vett, változatos szituációkat mutat be. Ekman a próbákat nézve döbbent rá, hogy egy különös musicalt sikerült alkotni, mely sötét és szomorú. Valójában nem eldönthető, hogy nevetni kellene-e, vagy sem. Humoros, de nem igazán vicces. Szomorkás, mégsem annyira szomorú. Élvezetes, ám mégsem annyira kellemes. A Prométheusz teremtményei című balettzene volt Beethoven első találkozása a színpaddal az 1800-as évek legelején. “Beethoven zenéje izzik, mint a tűz. A tűz olyan szimbólum, amely jól kifejezi az ember vágyát a fényre és az ismeretlen megismerésére. Az én értelmezésemben Prométheusz antihős. Ez a helyzet tragikomikus elemeket visz a történetbe, és a balett egyfajta burleszkké alakul“ – vallja Egerházi Attila, a balett koreográfusa, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója. A február 27-én, vasárnap, a bemutató előtt 18.15 órától Egerházi Attila igazgató közönségtalálkozót tart a Vörösmarty Színház földszinti nézőtéri büféjében. Az előadásokra jegyek kaphatók az Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénztárában, a Vörösmarty Színház előcsarnokában (Székesfehérvár, Fő utca 8.), valamint a www.jegy.hu oldalon.

(A borítókép illusztráció Egerházi Attila korábbi előadásából.)

Prométheusz: bemutató, közönségtalálkozó borítóképe