Nyílt nap

A Székesfehérvári Balett Színház nyílt napokat hirdet!

A nyílt napok alkalmával szeretettel várjuk a tánc, a színház és a táncszínház iránt érdeklődő nézőinket, akik szeretnének betekintést nyerni Székesfehérvár balettszínházának kulisszái mögé. A nyílt napokon fellebbentjük a fátylat arról, hogy a Székesfehérvári Balett Színház táncművészei miként készülnek előadásaikra és hogyan is áll össze egy táncszínházi produkció.

Az érdeklődők testközelből tekinthetnek meg egy balett- vagy éppen kortárs gyakorlatot, azt követően pedig tanúi lehetnek egy repertoár próbának. A testek „beszédét” a szavak követik és a résztvevőknek egy interaktív beszélgetés keretében alkalmuk nyílik találkozni a táncművészekkel, balettmesterrel, koreográfussal, valamint a társulat vezetőivel.

A bátrabbaknak egy rögtönzött „próba” keretében alkalmunk nyílhat együtt táncolni a Székesfehérvári Balett Színház táncművészeivel.

A Székesfehérvári Balett Színház nyílt napjaira minden hónap valamelyik szombat délelőttjén kerül sor. A pontos dátumokról a Székesfehérvári Balett Színház honlapjának műsornaptárából és Facebook-eseményeiből tájékozódhatnak az érdeklődők.

Előzetes regisztráció szükséges!