Nyári táncszínház a veronai szerelmesekkel

Aktuális

2019-06-05 19:31:00

A város színházi évadát meghosszabbítva a Székesfehérvári Balett Színház június 19-én és 21-én is tart előadást a Rómeó és Júlia táncdrámából a Vörösmarty Színházban.

A város színházi évadát meghosszabbítva a Székesfehérvári Balett Színház június 19-én és 21-én is tart előadást a Rómeó és Júlia táncdrámából a Vörösmarty Színházban.

Hosszan zúgó, álló vastapssal zárultak a fehérvári balett-társulat legújabb nagyszínházi produkciójának eddigi előadásai: a város közönsége kedvezően fogadta Shakespeare hallhatatlan történetének balettszínpadra átültetett változatát. A Prokofjev zenéjére, Egerházi Attila balettigazgató koreográfiájával és rendezésében megvalósult táncdrámát kettős szereposztással vitte színre a város balettszínháza; Júliát Cristina Porres Mormeneo és Dusana Heráková táncolja, Rómeó szerepében Fernando Gabriel Luis Luis és Dávid Janík látható. A darabban a társulat valamennyi tagja, sőt, több vendégművész, köztük a város táncos tehetségkutatójában feltűnt fiatalok is szerepet kaptak. Az előadás hűen követi az ismert cselekményt, és azok számára is élvezetes, akik most találkoznak először a drámával. „Az volt a célom, hogy aki esetleg még soha nem látta, nem is hallott az eredeti darabról, annak se kelljen feltétlenül elolvasnia, mielőtt beül a mi előadásunkra. A balett nézői is azt az élményt kapják, amit a Shakespeare által leírt darab nyújt. Nem szavakkal természetesen, hanem mozdulatokkal, a tánc erejével rajzoljuk meg a történetet” – mondta a rendező-koreográfus. Egerházi Attila a hatásos díszletben, elegáns jelmezekkel előadott történetbe kellő mennyiségű humort is adagolt. A produkció ebben az évadban június 19-én, szerdán és 21-én, pénteken 19 órakor még látható a város teátrumában, a nyári előadásokra az Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénztárában (Vörösmarty Színház, Fő utca 8.) és a www.jegy.hu-n lehet jegyet váltani. Belépő: 3.500 / 3.000 / 2.800 Ft Diák- és nyugdíjasjegy: 2.000 Ft Csoportos kedvezmény diákcsoportoknak: 10 diákjegy után 1 jegy ingyen https://www.youtube.com/watch?v=X7n1q7FgGCU   https://www.facebook.com/media/set/?set=a.887472771620655&type=3

Nyári táncszínház a veronai szerelmesekkel borítóképe