Ismét nyílt nap a balettben

Aktuális

2020-01-09 12:55:00

A 2020-as év első nyílt napjára invitálja a Székesfehérvári Balett Színház a tánc, a színház és a táncszínház iránt érdeklődő nézőket, akik szeretnének betekintést nyerni a város balettszínházának kulisszái mögé: január 25-én, szombaton 10 órától a Művészetek Háza színháztermében a vállalkozó szelleműek akár együtt is táncolhatnak a társulat tagjaival.

A város új kulturális intézménye rendszeresen rendez ilyen ingyenes nyílt napokat egy-egy szombat délelőtt. Az esemény során fellebbentik a fátylat arról, hogy a Székesfehérvári Balett Színház táncművészei miként készülnek előadásaikra és miként áll össze egy táncszínházi produkció. Az érdeklődők testközelből tekinthetnek meg egy balett- vagy éppen kortárs gyakorlatot, azt követően pedig tanúi lehetnek egy repertoár próbának. A testek „beszédét” a szavak követik és a résztvevőknek egy interaktív beszélgetés keretében alkalmuk nyílik találkozni a táncművészekkel, balettmesterrel, koreográfussal, valamint a társulat vezetőivel – és ők lesznek az elsők, akik ízelítőt kapnak a következő nagyszínházi bemutatónkból, a Vendégségben Kafkánál című táncos „videoklipből”. Tájékoztatjuk az érdekődőket, hogy az eseményen fotó- és videófelvételek készülnek. Váltócipő vagy zokni használata kötelező!

Ismét nyílt nap a balettben borítóképe