Széchenyi 2020

Gimesi-Kramár Judit

Nagy Eszter
2018. november 24., szombat
Orbán Gábor
2018. november 24., szombat

produkciós menedzser

Végzettségeim tekintetében óvoda- és drámapedagógus, művelődésszervező, valamint mentálhigiénés szakember vagyok.

Kamaszlányként, 13 évesen mondtam azt, vagy óvónéni, vagy színésznő leszek, azaz két dolog érdekelt a világból a gyerekek és a színház. Mindkét területen aktív voltam folyamatosan, hisz rádióriporterként színházi műsort vezettem, amiben színészinterjúkat készítettem, amatőr színjátszó voltam és versmondó, aktív, lelkes néző Székesfehérváron, Budapesten, Kaposváron, Sopronban a Petőfi Színházban, ahol előbb színitanodásként, később művészeti titkárként és közönségszervezőként is kipróbáltam magam.

Szakmai életem gerincét viszont 22 éven át az óvoda, óvodapedagógia és mellette az általam nagyon szeretett és fontosnak ítélt drámapedagógia jelentette. Szerettem óvónéni lenni, de a Magyar Kultúra Napján (2020.01.22.) mesebeli fordulatként, varázspálca ütésként érkezett a lehetőség a Székesfehérvári Balett Színháztól, és lettem produkciós menedzser. Furcsa az élet, visszaköszön sok-sok év elmúltán is, hisz 18 éves koromban az ajtómra Keleti Éva híres balettfotója az Extázis volt felragasztva. Mindig vonzott a prózai színházon kívül a tánc (néptáncos voltam), a modern balett, a mozgás és zene által kifejezhető történetek és érzelmek, hisz a szavak és mondatok sokszor nem elegendők.

Mit csinál egy produkciós menedzser? Nagyon röviden: szereti a táncszínházat, ezért örömmel tart fiataloknak táncszínházi nevelést, tervez, szervez, ajánl, összeköt, egyeztet, ír, telefonál, találkozik, tárgyal, meggyőz, végül pedig boldog, amikor létrejön egy sikeres előadás és már tervezi is a következőt…