Széchenyi 2020

1222 – Aranybulla-emlékév

Újra itt a Hattyúk tava
2022. April 8., Friday
Elhunyt Markó Iván
2022. April 21., Thursday
Összes

1222 – Aranybulla-emlékév

Összművészeti történelmi produkció készül az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója tiszteletére. Az ünnepi előadás olyan jelentős társulatok művészeit vonultatja fel, mint a Vörösmarty Színház, a produkciót létrehozó Székesfehérvári Balett Színház, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia Táncegyesület, valamint a székesfehérvári Vox Mirabilis Kamarakórus. A fenti intézmények, illetve társulatok mellett egy szcenírozott installációval képviselteti magát a Szent István Király Múzeum is. A több mint egyórás történelmi játékot 2022. április 24-én, vasárnap 15 és 19 órakor mutatják be a Vörösmarty Színházban, melyre jegyeket jelképes áron, 500 forintért vásárolhatnak a nézők.

„Az Aranybullát II. András 1222-ben, a székesfehérvári országgyűlésen adta ki. Mivel történelmünk ezen jeles eseménye szeretett városunkhoz, Székesfehérvárhoz kötődik, ennélfogva úgy gondoltuk, hogy méltó módon Székesfehérváron lehet és kell megünnepelni az Aranybulla kiadásának 800. évfordulóját. Székesfehérvár gazdag kulturális élete és kiterjedt kulturális intézményrendszere lehetőséget nyújt számunkra, hogy egy összművészeti produkcióval tisztelegjünk történelmünk ezen fontos és azt hosszú távra meghatározó eseményére. Az ünnepi produkció koncepciójának meghatározó szándéka, hogy Székesfehérvár gazdag és sokrétűen színes kulturális életének legjelentősebb intézményei, annak művészei közreműködése révén egy színház jellegű produkciót hozzunk létre” – mondja köszöntőjében Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója, az Aranybulla 800 ünnepi előadás rendezője.

A zenés történelmi játék a Székesfehérvári Balett Színház produkciójaként, több alkotó és társulat összehangolt munkájának eredményeképpen született meg. A darab drámai betéteit, valamint a nyitó és a záró kórusmű szövegeit L. Simon László, a dalszövegeket Somogyi Szilárd írta. A zenét Kocsák Tibor szerezte. A Vox Mirabilis Kamarakórus, a Vörösmarty Színház és a Székesfehérvári Balett Színház művészeinek, valamint az Alba Regia Táncegyüttes néptáncosainak közreműködésével létrejött előadás koreográfusa Egerházi Attila és Majoros Róbert, rendezője Egerházi Attila, társrendezője Somogyi Szilárd.

II. Andrást a Vörösmarty Színház művésze, Sarádi Zsolt alakítja, feleségeit Váradi Eszter Sára személyesíti meg. Bánk bán és Gyula, Magyarország nádora Sághy Tamás lesz, Peturként Keller Jánost láthatja a közönség. Egy dal erejéig államalapító királyunk is feltűnik az előadásban, hiszen II. András idején éppen Szent István műve, s a nemeseknek tőle kapott szabadsága került veszélybe. István királyt Sasvári Sándor színművész játssza el. Közreműködnek a Székesfehérvári Balett Színház táncművészei, a Vox Mirabilis Kamarakórus, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar zenészei és az Alba Regia Táncegyesület néptáncosai.

„II. András műve kiállta az idő próbáját. Az őt követő magyar királyok sora tett fogadalmat a koronázási esküjében az oklevél jogi rendelkezéseinek megtartására. Az ellenállási záradék egészen az 1687-es országgyűlésig érvényben volt. Az Aranybulla modernizálta az Árpád-kor jogrendszerét, s lerakta a rendi társadalom jogi alapjait. S bár sok dologban eltér az 1215-ben kiadott angol Magna Chartától, mégis joggal emlegetjük vele egy sorban mint a középkori Európa egyik legfontosabb írásos jogi dokumentumát. Székesfehérvár szülöttjeként büszke vagyok arra, hogy ennek az örökségnek a széles közönség körében való megismertetéséhez az 1222 című zenés történelmi játék társszerzőjeként magam is hozzájárulhattam” – vallotta L. Simon László író, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

A több mint egyórás, zenés történelmi játékot 2022. április 24-én, vasárnap 15 és 19 órakor mutatják be a Vörösmarty Színházban, melyre jegyeket jelképes áron, 500 forintért vásárolhatnak a nézők a színház jegypénztárában (Székesfehérvár, Fő utca 8.), valamint a www.jegy.hu/program/1222-133621 és a www.jegy.hu/program/1222-133622 oldalon.