2020. november 1., vasárnap
Az évad végéig még többször látható legújabb nagyszínházi előadásunk, a Carmen című háromfelvonásos táncest a Vörösmarty Színházban. A produkcióból készült egy remek ajánló is, amelyet Youtube-csatornánkon nézhetnek meg.
2020. október 26., hétfő
Egerházi Attila, Jeszenszky Endre- és Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.
2020. október 15., csütörtök
Hosszú szünet után november 3-án végre újra előadhatjuk Homokrajzok című táncszínházi estünket a Vörösmarty Színház nagyszínpadán.
2020. október 8., csütörtök
Október 14-én, szerdán 19 órakor mutatjuk be Carmen című, három felvonásos táncszínházi estünket Alexander Ekman Szeszély, valamint Egerházi Attila Carmen és Aritmia című koreográfiáival a Vörösmarty Színház nagyszínpadán.
2020. szeptember 30., szerda
Nagy utazások, nagy várakozások, nagy örömök, nagy találkozások, mindez négy városon át: táncoltunk Székesfehérvár, Pécs, Budapest és Eger városában is – igazán mozgalmas hónapot zártunk.
2020. augusztus 29., szombat
Újra várjuk azokat, akik kíváncsiak a kulisszatitkainkra, megnéznének egy balettpróbát, beszélgetnének táncművészeinkkel, vagy akár ki is próbálnák, milyen táncosnak lenni.
2020. augusztus 29., szombat
Évadnyitó társulati ülésünk előtt Kiss László stúdiójában jártunk, aki elkészítette új tagjaink portréját.
2020. augusztus 28., péntek
Évadnyitó társulati ülésünkön Egerházi Attila igazgató beszámolt az előző évad eredményeiről, a tervezett és elmaradt bemutatókról, valamint a társulat személyi változásairól a Már vártalak kávézóban.
2020. augusztus 16., vasárnap
Hangulatos környezetben a táncé volt a főszerep a Csajághy Laura Színpad szombat esti előadásán. A Székesfehérvári Balett Színház három „táncversből” álló, kétrészes előadással várta a közönséget a kápolnásnyéki új szabadtéri játékhelyszínen.
2020. augusztus 9., vasárnap
Beszélgettünk és táncoltunk az Országzászló téren és a Városház téren.
2020. augusztus 7., péntek
A megszokottnál szerényebben, de az ünnephez méltó keretek között emlékezik Székesfehérvár idén az állam- és városalapító szent királyra. Augusztus 16-án a Zárt függönyök című előadásunkkal mi is részt veszünk a Székesfehérvári Királyi Napokon.
2020. augusztus 5., szerda
Augusztus 8-án, szombaton az Országzászló téren és a Városház téren is találkozhatnak társulatunkkal.