Széchenyi 2020

Székesfehérvári Balett Színház

2020. február 17., hétfő

Új helyen próbálunk

Társulatunk a Videoton Oktatási Központ színháztermében talált új otthonra, ahol az elkövetkező másfél évben nyugodt körülmények között készülhetünk majd új bemutatóinkra. Mai próbánkra ellátogatott dr. Cser-Palkovics András polgármester is.
2020. január 22., szerda

Tánccal a magyar kultúra napján

Ma van a magyar kultúra napja, melyet hagyományosan gálaesttel ünnepelt Székesfehérvár közössége a Vörösmarty Színházban. Az ünnepi produkció a Székesfehérvári Balett Színház, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a teátrum művészeinek közös játékából született.
2020. január 16., csütörtök

Ízelítő a Homokrajzok című estünkhöz

Ebben az évadban már csak március 31-én látható a Homokrajzok című előadásunk a Vörösmarty Színházban. Ezzel az ajánlóval invitálunk minden kedves érdeklődőt az estre, amelyben három egyfelvonásos kortárs balett látható.
2019. október 30., szerda

Vendégünk Juhani Teräsvuori

A Székesfehérvári Balett Színház vendége ezekben a napokban a nemzetközi táncélet egyik legkiemelkedőbb és legtöbbet foglalkoztatott balettmestere, Juhani Teräsvuori. A finn balettmester Egerházi Attila igazgató meghívására érkezett Székesfehérvárra, és egy héten keresztül tart balettgyakorlatokat társulatunknál.
2019. október 25., péntek

Táncművészeink a Homokrajzokról

Életről, halálról, félelmeinkről, törékeny emberi kapcsolatainkról szól a balettszínház őszi bemutatója. Ennek kapcsán kérdeztük táncosainkat arról, melyek a legfontosabb emberi kapcsolataik, volt-e már nagy csalódás az életükben, ki életük meghatározó személyisége, milyen félelmeik vannak – és mit jelent számukra az elmúlás.
2019. augusztus 5., hétfő

Művészeti titkárt keresünk

A Székesfehérvári Balett Színház a „közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi xxxiii. törvény 20/a § alapján pályázatot hirdet művészeti titkár munkakör betöltésére. Jelentkezési határidő: 2019. augusztus 26.
2019. június 25., kedd

Négy új bemutatót tervez a város balettszínháza

Cselekményes balett, táncdráma, kortárs balettekből álló táncszínházi est és gyerekeknek szóló mesebalett is szerepel a Székesfehérvári Balett Színház következő évadtervében: a város balettszínháza négy új bemutatót tervez, és ezek mellett műsoron tartja a most zárult évad produkcióit is.
2019. június 11., kedd

Szerelmes táncok – a tánc szerelmeseinek

A Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ szabadtéri színpadán idén nyáron több újdonsággal várják a közönséget esténként. Ezek között az első a Székesfehérvári Balett Színház Szerelmes táncok című, három egyfelvonásos balettből összeállított estje lesz június 28-án, pénteken 20.30-kor. A produkcióról ma sajtótájékoztatón számolt be Szigli István önkormányzati képviselő és Egerházi Attila balettigazgató.
2019. május 29., szerda

A Magyar Táncművészek Szövetségében a Székesfehérvári Balett Színház

A Magyar Táncművészek Szövetsége – a magyar táncszakma legjelentősebb és legrangosabb grémiuma – május 27-i elnökségi ülésén felvette tagjai sorába a Székesfehérvári Balett Színházat. Külön megtiszteltetés a társulat számára, hogy a Székesfehérvár város vezetése által tavaly alapított kulturális intézményt egy évadnyi sikeres működését követően, a szokásosnál rövidebb időn belül vették fel a szervezet tagjai közé.
2019. május 22., szerda

Rómeó és Júlia kedvcsináló

Az évad végéig még többször látható legújabb nagyszínházi előadásunk, a Rómeó és Júlia című táncdráma a Vörösmarty Színházban. A produkcióból készült egy remek ajánló is, amelyet Youtube-csatornánkon nézhetnek meg.
2019. április 26., péntek

Veronai szerelmesek a balettszínpadon

Új nagyszínházi bemutatóra készül a Székesfehérvári Balett Színház: a Shakespeare klasszikus műve alapján, Prokofjev zenéjére készült Rómeó és Júlia című háromfelvonásos balettet május 12-én láthatja először a közönség a Vörösmarty Színházban. A produkcióról dr. Cser-Palkovics András polgármester és Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója, a darab rendező-koreográfusa tartott sajtótájékoztatót.
2019. február 27., szerda

Male dancers wanted!

The Royal Ballet Fehérvár under the leadership of Attila Egerházi is looking for male dancers with strong classical and contemporary dance performing skills for the 2019/2020 season.