A Magyar Táncművészek Szövetségében a Székesfehérvári Balett Színház

Aktuális

2019-05-29 11:05:00

A Magyar Táncművészek Szövetsége – a magyar táncszakma legjelentősebb és legrangosabb grémiuma – május 27-i elnökségi ülésén felvette tagjai sorába a Székesfehérvári Balett Színházat. Külön megtiszteltetés a társulat számára, hogy a Székesfehérvár város vezetése által tavaly alapított kulturális intézményt egy évadnyi sikeres működését követően, a szokásosnál rövidebb időn belül vették fel a szervezet tagjai közé.

A hivatásos együtteseket, alkotó- és előadóművészeket, oktatási intézményeket és kutatókat tömörítő szakmai szervezet indulása 1948-ra nyúlik vissza, de Magyar Táncművészek Szövetsége néven 1954-ben alakult meg, és 1960-ban szerveződött újjá. Jelenlegi tagságát a táncművészet területén működő hivatásos táncegyüttesek, intézmények, autonóm szakszövetségek, egyesületek, társaságok alkotják. A szövetség közvetítő szerepet tölt be a hazai táncművészeti terület, a szakmai intézmények és más művészeti ágak szervezetei között. Fő funkciója a művészeti érdekképviselet, kezdeményezések a hazai táncművészet megújítására vagy korrekciójára, kapcsolatok építése a külföldi társszervezetekkel, valamint a szakmai ismeretterjesztés elősegítése. A szövetség fesztiválokat is szervez, évadonként szakmai nívódíjakat ad ki és javaslatokat tesz művészeti és állami díjak, kitüntetések odaítélésére, szolgálja a hazai táncművészetet érintő elvi, intézményi, személyi és egyéb problémák megoldását. A fehérvári intézmény számára a szövetségi tagság azt is jelenti, hogy erősödik a szakmai hitele, újabb hazai és nemzetközi kapcsolatokat építhet ki, ezek segítségével újabb fellépési, bemutatkozási lehetőségekhez juttatja táncművészeit.  

A Magyar Táncművészek Szövetségében a Székesfehérvári Balett Színház borítóképe